Utazás
Jó reggelt gyárosok, boldog karácsonyt!
Elég kalandos úton-módon kerültem el szüleimhez, és el is szándékozom mesélni az egészet.
Kezdjük az elején
Prológus
Mint tudjátok, csütörtökön szintkarácsony volt a nyolcadikon, és bizony alaposan rendbetettük a fejünket. Olyan mértékben, hogy mikor pénteken reggel hatkor felkeltem, nekem még mindig nehezemre esett felfogni hogy ki vagyok, miért vagyok ébren, stb. Egy kis idő után azért eszembe jutott, hogy a Budapest - München - Charlotte tortórán részt kell vennem. Megembereltem hát magam és elindultam.
Valahogy azért kihaluztam a reptérre a jó öreg BKV-val. Időre oda is értem, de itt kellett szembesülnöm az első akadállyal. Kiderült ugyanis, hogy Münchenben hóvihar van, úgyhogy várni kellett. Megnyugtattak, hogy nem fogom lekésni a csatlakozást, megvár minket a Müncheni gép.
Első felvonás
Megérkeztünk hát késve Münchenbe. A faszkópé repülő amivel tovább kellett volna menni még pont nem ment el, de már nem engedtek fel rá. Megnyugtattak minket hogy sebaj, majd Philadelphiába repülünk, azt onnan bellföldi járattal Charlotte-ba. Rendben gondoltam, rosszabb is lehetne. Még nem tudtam, hogy nem csak lehetne, de idővel lett is. Természetesen a jellemző német precízitás nem volt birtokában a hölgynek aki átírta a jegyet, úgyhogy én rákerültem a Philadelphiai járatra, de csomagom másfele ment. Most valószeg kambodzsába van.
Második felvonás
A Phildelphiába tartó gép elindult, és kb. 50 percig zavartalanul repült. Ekkor azomban megszólalt a pilóta, Houston, baj van: van egy repedés a szélvédőbe. Veszélyes lenne így átrepülni az óceánt, tehát le kell szállnunk ...Amszterdamban!
Elég hihetetlen volt az egész. Nem nagyon akartam elhinni a dolgot, de aztán tényleg leszálltunk.
Sajnos a városba nem tudtunk bemenni, úgyhogy végig itt lebzseltünk:
Végül megérkeztünk Philadelphiába. Persze már nem volt aznap járat Charlotteban, úgyhogy ott aludtam.
Másnap megérkeztem Charlotteban, és véget ért az utázás.
Neu

2 Comments:
ez durva!!!
Azért kár, hogy nem tudtál szétnézni Amszterdamban... :)
-Pecc
bazmeg ekkora szopást... Amúgy mennyi időt basztatok el amszterdamban? Csinálok sok képet majd felposztolom ha visszamentem. Amúgy boldog karácsonyt minden gyárosnak!
Maco
Megjegyzés küldése
<< Home